Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója

erkel-ok.jpg

Felelevenedik a 19. század pezsgő kulturális élete

Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját országszerte és országhatárainkon kívül is megünneplik

 

Talán kevesen tudják, hogy a magyar nemzeté az egyetlen állami himnusz a világon, amely nem uralkodóknak és törvényeknek köszönhetően vált kötelező érvényűvé, hanem a magyar nép tette saját himnuszává. Kölcsey Ferenc költeményének zenéjét Erkel Ferenc, a magyar zenei élet megteremtésében meghatározó szerepet vállaló művész szerezte, s e tökéletes kompozíció hangjai napjainkban is a nemzeti összetartozást jelképezik. A zeneszerző születésének bicentenáriumára szervezett megemlékezések sora márciusban, Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán a Budapesti Filharmóniai Társaság ünnepei koncertjével kezdődött.

 

A magyar nép Himnusza

 

A muzsikus családból származó Erkel művészi pályája már élete első éveiben elkezdődött. Amikor tizenegy esztendős korában először zongorázott közönség előtt, még nem lehetett sejteni, hogy később sokoldalú romantikus művész, azaz zeneszerző, karmester és zongoraművész válik belőle egy személyben. Művei amellett, hogy a hagyományokat őrizték, a társadalmi és kulturális modernizációt is szolgálták.

 

Bánk bán: Hazám, hazám

 

Kultúraszervező - méltán kiérdemli ezt a jelzőt is Erkel Ferenc a Pesti Magyar Színház karmestereként és zenei vezetőjeként, zenepedagógusként,  a Zeneakadémia első igazgatójaként, az Operaház első főzeneigazgatójaként, a Filharmóniai Társaság, illetve a Pesti Sakk-kör egyik alapítójaként véghezvitt tevékenysége miatt.

 

Sokat köszönhet tehát minden magyar ember e 19. században élő művésznek, akinek valamennyi alkotása a hazaszeretet, az összetartozás, a hit és a nemzeti múlt tiszteletét sugallja. Éppen ezért emlékezünk meg országosan a zeneszerző nevéhez kötődő évfordulókon koncertekkel, kialításokkal, és november 7-től, a zeneszerző születésnapjától a Magyar Nemzeti Bank által készítetett új arany- és ezüst emlékérmekkel.

 

Bánk bán: Előjáték